2009. március 10., kedd

Dj Bootsie & Vj Kemuri impro műsora az Urban Lounge esten


Az Urban Lounge Budapest szerteágazó zenei világából merítve szedi egy csokorba, és gyúrja egységessé mindazt a zenei kultúrát és stílusirányzatot, melyek eddig egymástól függetlenül is számos elismerésre tettek szert. Senztől kellemes lágy bólogatós warm up- ra számíthatunk, ami elektronikus és akusztikus hangzást vegyít. Ezen az estén a downtemporary session című zenei válogatásokból ad ízelítőt. Suefo viszi tovább a kellőképpen előmelegített hangulatot, aki Naftával készít saját zenéket, és remixeket Vono Box néven. Jelenleg a német jazz & milk kiadónál dolgoznak többek között Savages-zel együtt is. Savages klasszikus zenei képzésben részesült és közel 7 évig trombitán játszott, amikor is megkapta első PC-jét. Első demo kazettáit a rave korszak inspirálta, majd a jazz, funk, soul, kortárs zenék hagytak nyomot zenéjében. 
Dj Bootsie zárja az estét, aki erős hatással volt Yonderboi és Zagar zenei világának kialakításában. Zenéjében főként a hip-hop, trip-hop stílusok klasszikus, instrumentális elemeit használja, emellett nagy szerepet kapnak az atmoszférikus (ambient) és helyenként népies (betyár - cowboy) hangulatok. Az amerikai keleti parti rapzene értékes stílusjegyeinek honosított alkalmazása és annak immár instrumentális zenében kiteljesedett továbbgondolása.
A Fusion terem hangulatát többnyire Fúzió Rádiós Dj- k teremtik meg. Plesiv felforgató elektrobarázdáival kezdi az est lüktetését. Alapszínek a pulzálás, a szabályosság és a monotónia. Radioster (a lány) és Perro Lulú (a srác) lépnek később a színre- hogy összekeverjék ezeket a színeket, és az est belehömpölyögjön a hajnalba. IDM, a Fúzió Rádió két Dj-je, az izlandi Vatnajökull jégmezőjén nevelkedett. Industrial ambient és egyéb, műfajilag kategorizálhatatlan zenékkel kalauzol a saját elméd belsejének végtelen terébe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése