2009. április 10., péntek

Fúzió Rádió Támogatói Fesztivál, Gödör Klub (2009. április 25.)

Fúzió Rádió nonprofit alapon működő, a rádiók új generációját képviselő független, kisközösségi adó. Most egy Támogatói Fesztivál keretein belül mutatkoznak be a nagyközönség számára, azzal a szándékkal, hogy szélesebb körben is ismertté tegyék magukat és a közösségi rádiózást.
A fesztivál ideje alatt a helyszínen felépített Fúzió Stúdióból közvetítik műsorukat, ahol az esten fellépő zenekarok mellett helyszíni riportok készülnek civil szervezetek képviselőivel, továbbá vendégük lesz a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete és néhány más tagrádió is, akikkel a szabad rádiózás jövőjéről cserélnek eszmét.

A délutáni ingyenes programokon teret kapnak a rádióhoz közel álló civil szervezetek, jelen lesz például a Magyar Kerékpárosklub is. A hangulatról Fúzió Rádiós DJ-k gondoskodnak, sokféle stílust átölelve az alternatívtól a downtempo-n át a világzenéig.

A Kisszínpadon az esti koncerteket a Domina Massive
 nyitja. Az eredetileg trió felállású budapesti zenekar még valamikor a kétezres évek első felében Magyarországon az elsők között ötvözte a postrock és az elektronikus zene elemeit. A később egyre inkább minimalista lo-fi gitárhangzás felé forduló csapat pár éves kihagyás után idén tért vissza, Gödrös fellépésük pedig új, hattagú felállásuk bemutatkozása is egyben.
A Moszkva Tér 1987-ben alakult MOX zenekar folytatásaként 2005-ben jött létre. Zenéjét leginkább elektronikus alapokra épülő, élő hangszeres, romantikus-melankolikus dalok, középtempó, hullámzás, lebegés hangban és képben - minimal electro lounge jellemzi.
Nu &Apa Neagra 2001 -ben alakult Romániában. A hangprojektben rögtönzött vokál párosul „space” elektronikával és népies hangszereléssel, pszichedéliával, fúvós hangszerekkel, mángolóra hangolt gitárral.

A Kisszínpad koncertekkel egy időben Fúziós DJ -k zenéire lazulhatunk a kávézóban. Bem Nujazzisztikus világát Perro Lulú „elektrosleep” jellegű szettje vezeti át Radioster IDM – industrial zenékkel vegyített világába.

A Nagyszínpadon a kísérleti instrumentális zene eddig ismeretlen területein tapogatózhatunk a Sonar segítségével. Instrumentális hangfolyam, melyben egyaránt fontos szereplők a digitális zajok, a hangszerek határait feszegető örök kísérletezőkedv, a vizualitás élménye, és a mindezeket katarzisként feloldó csipetnyi pop.
Sajnosbatár műsorát főleg mély értelmű, szövegcentrikus számok alkotják, melyeknek témája a mikro- és makrokozmosz, “az élet, a világmindenség, meg minden”. A zenekarnak sok olyan slágere van, ami nem az, de mégis, és sok olyan számuk, ami sláger, de mégsem. A jelenleg készülő harmadik lemezrükről is játszanak majd számokat az április 25-i koncerten.
A Joke zenekar Franciaországból érkezik, európai turnéjuk utolsó állomásaként lépnek színpadra a fesztiválon. A párizsi külvárosokból való nyolc zenész által létrehozott fúzióban keverednek punk, ragga, soukouss, rock’n’roll, hip-hop irányzatok, kiegészülve dühös rézfúvósokkal, DJ szkreccseléssel, nehéz szövegekkel és súlyos ütemekkel.
A nagyszínpad záróakkordjaként lép színpadra a Pozvakowski. A hazai experimantális rock útttörőinek erőssége mindig is élő fellépéseik során mutatkozott meg, s ehhez nagyban hozzájárul a vizuális élmény, az óriási vetitőgép-arzenál. Az elmúlt évek során jópár helyen megfordultak Moszkvától Eindhoven-ig, de a Gödörben először láthatjuk őket. „Csengőfrász… fél kettőkor.”
A koncertek után a Kávézóban Strad hip-hop, jazz, funk elemekkel tarkított live act szettjével mutatkozik be, majd a fesztivált utolsó aktusaként a legkitartóbbaknak DJ Piry pörget kifulladásig.

http://www.godorklub.hu/ajanlo/586